A szemléletmód személyiségünk igen fontos, változtatható eleme, írja Carol S. Dweck Szemléletváltás című könyvében. A fejlődési szemléletmód annyit jelent, hogy hiszünk képességeink fejleszthetőségében. Kutatások szerint az agy olyan, mint egy izom, minél többet tornáztatjuk, annál erősebb lesz.
A Németh Flóra által szervezett Bookbar könyvklub második alkalmán is részt vettem, ahol ez a könyv adta a beszélgetés fókuszát. Könyvében Carol S. Dweck kutatásokra hivatkozva mutatja be a rögzült és a fejlődési szemléletet, melyekkel mindannyian rendelkezünk, de ahogy a könyvből is kiderül, nem mindegy melyiknek adunk teret, mennyire vagyunk tudatában működésünknek. TED előadásában is bemutatja, milyen fontos szerepe van például az oktatásnak a fejlődési szemlélet kialakításában. Hogyan segíti a fejlődési szemlélet kialakítását, ha egy nem sikerült dolgozat után azt a visszaelzést kapjuk, hogy MÉG NEM sikerült jól.
Erre a két szóra – „még nem” – a könyvklub meghívott vendége Árvai Eszter is felhívta a figyelmünket. Érdemes magunkkal vinni a mindennapokba, hiszen benne van az üzenet, hogy a jövőben sikerülhet. A megfelelő gondolkodás meghatározó szerepet játszik abban, hogy kibontakoztassuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Ha elköteleződünk tehetségünk fejlesztése mellett: erőfeszítéssel, összpontosítással, megfelelő stratégia kiválasztásával, kitartással, és ha szükséges segítség kéréssel célba tudunk érni.
A felsorolásból külön kiemelném a megfelelő tanulási stratégiát. A HRPOWER 2024. szeptemberi számában írtam Johannes Partanen által kidolgozott modellről, az egyéni tanulásról való gondolkodásról. A modellre négykerék meghajtásos tanulásként is hivatkoznak, mert a tanulásnak négy féle módjára hívja fel a figyelmet. Érdemes kísérletezni, hogy adott helyzetben melyik „kerék” tudja legjobban támogatni fejlődésünket, milyen tanulási startégiát válasszunk.
Carol azt írja, hogy tanuljunk és segítsünk tanulni. Minden nap új lehetőséget kínál a fejlődésre és mások fejlődésének segítésére. Ehhez javasolja, hogy Niegel Holmes ábráját ragasszuk ki a tükörre.
Ha tehetséged kibontakoztatásához jól jön egy coaching folyamat, keress bátran. Örömmel dolgozok veled. Ez is lehet egy tanulási startégia. Az ICF definíciója alapján a coaching egy partneri együttműködés, egy olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirál, hogy szakmailag és személyesen a legtöbbet ki tud hozni magadból.