A coaching területén az egyik legismertebb modell a GROW. Egyszerű formában, 4 szakaszra bontva mutatja be a coaching folyamatot: Goal, Reality, Options, Will (Way forward).

Szakmai utam elején nagyon sokat segített ez a modell, kapaszkodóként szolgált a coaching folyamatokhoz. Egyetemi óráimon mindig bemutatom a coaching területén fejlődni vágyó tanulóknak, hiszen jól demonstrálja, hogy a coaching egy strukturált beszélgetés.
Foglalkoztatott a gondolat, hogy a jó életre vállalkozást, hogyan lehetne modellezni, leegyszerűsítve megmutatni. A Wikipédiában az olvasható a modell címszó alatt, hogy „a modellezés során a valóság egy meghatározott szeletéből kiemeljük a számunkra adott szituációban fontos, ismert vagy feltételezett elemeket és azokat hipotézisünknek megfelelően kapcsolatba hozzuk egymással.”
Több éven keresztül formálódott bennem, hogy milyen elemeket emeljek ki, hogyan fog összeállni a modell. Saját tapasztalatot gyűjtöttem, folyamatosan reflektáltam saját működésemre. Szakemberek könyveit olvastam, előadásait hallgattam mire összeállt a kép és megszületett az ÉLET modell: Értékeld értékeid, Légy jól, Erőforrásaidra/Erősségeidre építs, Tégy jót. Két elem – a légy jól és a tégy jót – ilyen formában történő beiktatását Buda Lászlónak és Haesun Moonnak köszönhetem.

Az a reményem, hogy ahogy a GROW modell több ezer ember segítségére volt, hogy jártasságot szerezzen a coach szakmában, úgy az ÉLET modell több ezer embert fog hozzásegíteni egy jó élethez! Coachként segítek neked, hogy bátran vállalkozz te is!